Júliusi hétvégi iskola az új helyszínen

Július 18-án került sor az első hétvégi iskolára az új helyszínünkön, a Mitchelton Special Schoolban. Nagyon örültünk, hogy újra személyesen találkozhattunk hosszú idő után.

Amint megérkeztek a gyermekek, rögtön birtokba vették az új játszóteret, mely sokféle fejlesztésre nyújt lehetőséget és nagyon tetszett is nekik. Majd bemelegítésképpen népi játékokkal hangolódtunk a magyarórára, melyet Soós-Nagy Adél ösztöndíjasunk tartott. Az énekeken és játékokon keresztül felfedeztük újra egymást, éreztük, hogy milyen jó is együtt lenni a társainkkal.

Az oktatás négy csoportban folytatódott, Bőhm Júlia, Kovács Tímea, Kondorosi Beatrix és Németh Zsuzsa tanárnők segítségével. Az idei negyedév témája az egészség, így a szövegek és feladatok által bepillanthattunk az egészségmegőrzés titkaiba, a híres emberek közük szó esett Selye Jánosról, valamint magyar szólásmondásokkal ismerkedtünk ebben a témában. Nagyon figyeltünk a higiéniára, elénekeltük a népies dallamra íródott kézmosódalunkat is kézmosás közben!

Könyvkínálatunk segítségével pedig olvasási lehetőséget nyújtottunk a gyerekeknek, akik érdeklődve lapozgatták a magyar nyelvű könyveket. Az olvasás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni!

A legérdekesebb talán az volt, amikor drámapedagógusunk, Németh Zsuzsa vezetésével drámapedagógiai foglalkozáson, egy magyar nyelvű mesén keresztül dolgoztuk fel a karanténhelyzetet az elmúlt időszakban. A gyerekek önfeledten játszottak, miközben közösen dolgozták fel élményeiket magyarul. Elmondhatjuk, hogy igazán jól sikerült az első alkalom az új helyszínen!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s